Árpád Múzeum

Ráckeve

Ráckeve ősi, több népességű kisváros a Csepel-sziget déli részén a Duna két partján szigetekkel szabdalt festői környezetben terül el. A múzeumalapítás gondolata először az 1870-es években vetődött fel, amikor Ludaics Miksa járásbíró magángyűjteményt hozott létre. A századfordulón, a gátépítési munkák során előkerült gazdag bronzkori régészeti leletek újra sürgették a múzeum fölállítását. Anyagi erők híján azonban csak igény maradt, mint ahogy a személyhez kötődő "Árpád-céh" által kezdeményezett múzeumalapítási kísérletből is csak magángyűjtemény született az 1930-as években. Babirák József halála után és a II. világháború zivatarában a gyűjtemény szétszóródott, pedig az anyag a községháza tanácstermében már látható volt. Az 1940-es évek második felében Tamássy Andor jegyző szorgalmazta a múzeumot, de eredménytelenül. 1953-ban Pataki Ferenc iskolaigazgató vezetésével folyt a gyűjtés, a Gimnáziumban pedig 1954-1955 folyamán Sáfár Sándor hozott létre értékes néprajzi gyűjteményt.

Ilyen előzmények után szerencsésen találkozott a Hazafias Népfront Honismereti mozgalma és a helyi kezdeményezés. 1961-ben a HNF Műemléki Albizottsága, az MSZMP Járási Bizottsága és a Járási Tanács VB. közösen kérték a Művelődési Minisztériumtól a múzeum létesítésének engedélyezését. Múzeumi célra a romos Savoyai kastélyban jelöltek ki egyetlen helyiséget. Valójában nem is múzeumi intézményre, hanem helytörténeti kiállítás engedélyezésére gondoltak a kérelmezők. Dr. Kovács József gimnáziumi tanár, a Műemléki Albizottság titkára hitt az erőfeszítés sikerében, amikor az általa vezetett honismereti szakkör tagjaival lázas gyűjtőmunkába kezdtek.

A munkát siker koronázta. Rom-épületben ugyan, de a Minisztérium 1962. szeptember 26-án engedélyezte a helytörténeti Árpád Múzeum működését. A romos kastély múzeumi helyiségét a helyi kisiparosok hozták rendbe társadalmi munkában. Ugyan a múzeum további helyiségek kiutalásának birtokába jutott, de a romos, fűtetlen épület nem volt alkalmas múzeumi célra. Dr. Kovács József, a múzeum tiszteletdíjas vezetője azonban elszántan verekedett a kastély helyreállításáért, a kastélymúzeum létrehozásáért, a múzeum felügyelete alatt bemutatott vízimalom megmentéséért.

Néhány év múlva azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen tárgyi és személyi feltételek mellett a "Múzeum" léte megkérdőjelezendő. 1967. augusztus 31-én Dr. Kovács József más munkaterületre távozott. Ekkor feleségének adta át a múzeumot, aki 1968. december 31-ig, a család Ráckevéről való elköltözéséig gondozta a gyűjteményt. Úgy tűnt, hogy az Árpád Múzeum is elődei sorsára jut. A véletlen azonban közbeszólt. 1969. január 15-én a Ráckevén élő Fegyó János, a budapesti Legújabbkori Történeti Múzeum tudományos munkatársa vette át a gyűjteményt, s gondozza immár tájmúzeumként mind a mai napig.

A kastély helyreállítása 1970-ben megkezdődött, de a szállodává alakuló épületben nem jutott a múzeumnak hely. Évekig tartó küzdelem során sikerült elérni, hogy a megszüntetés helyett, nem kis anyagi áldozatok árán, egy átépítésre váró, önálló épületbe költözhessék a gyűjtemény.

A Kossuth L. u. 34. sz. alatti kétszintes épületet 1921-ben Münich Jenő építtette Sebestyén Lóránd tervei alapján családi háznak és nyomdaműhelynek. A nyomdát és a házat 1953-ban államosították és a rendőrség költözött az épületbe. 1975-ben a rendőrőrs számára másutt épült objektum, így az őrs elköltözött. A négy szolgálati lakást a Községi Tanács kiváltotta, és az épület a múzeum tulajdonába került. Az átépítés több mint egy évtizedig tartott, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága szűkre szabott költségvetési keretéből. 1987. november 22-én nyitotta meg kapuit az új épületben az állandó kiállítás "Fejezetek a Duna menti múltból" címmel. A kiállításon végre láthatóvá vált a gyűjtemény egy része, ám már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a múzeumépület nem biztosítja a gyűjtemények elhelyezését. A régészeti anyagot kisebb raktárban tárolják.

Az építkezés és kiállítás-rendezés tizenkét évében a múzeum változatlanul egy fő tiszteletdíjas múzeumvezetővel működött. Áttörést az 1992. év hozott. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága elodázhatatlannak látta a megye déli részének fejlesztését: 1992. december 22-én kelt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium működési engedélye, immár tájmúzeumi jelleggel. Biztosították a személyi fejlesztést, így új munkatársakkal - régész, néprajzos, adminisztrátor-gyűjteménykezelő - gyarapodott az intézmény. 1993. szeptember 1-én a tiszteletdíjas múzeumvezető is függetlenített múzeumigazgatói kinevezést kapott Fegyó János személyében, aki haláláig, 1999-ig dolgozott odaadással a ráckevei múzeumért. Utódja Jáki Réka néprajzos muzeológus lett.

A tájmúzeum gyűjtőköre felöleli a volt ráckevei járás területét. Feladata a régészet, néprajz, történet és gyűjtőkörhöz kötődő képzőművészet gondozása.

A régészeti gyűjtemény szórványleletekből, terepbejárások anyagából és ásatás tárgyaiból tevődik össze, az őskortól a középkorig terjedően. A táj földje bronzkori anyagban a leggazdagabb. Jelentős temetőásatás volt Szigetszentmiklós határában, ahol nagyrévi- és vatyai-kori leletek kerültek elő. A szórványleletek közül értékes darab a Diocletianus-kori köpenycsattöredék, mely a császárválasztást sűríti tenyérnyi domborműbe. A csontfaragvány keleti munka, a légiósok hozták magukkal. A középkori Puszta Templom alapjait tárták fel Ráckeve északi határában, ahol is római faragott kő került elő. A XII-XIII. sz.-i kolostor-templom oltárát díszíthette az állatokat zenéjével elbűvölő Orfeuszt ábrázoló dombormű, mely a Dunántúlról került a Csepel-szigetre. Érdekessége, hogy a római kőnek keresztény utóélete is volt. A XV. sz.-i lakóház leletmentésekor edényeket, ekevas részeit, kályhaszemeket és ezüst dénárokat tárt fel a régészásó a Szent István téren, az Orvosi Rendelőintézet alapásásakor.

A Csepel-szigeten nem alakult ki önálló, csak a tájra jellemző népi kultúra, hanem átmenetet képező lépcsőt alkotott a Kiskunság és a Dunántúl között. A néprajzi gyűjtemény a hagyományos paraszti életmód tárgyi emlékein túl a mezővárosra jellemző kézművesség anyagát is magába foglalja. Ráckeve vonatkozásában gazdag a céhes gyűjtemény. Különösen két céh érdemel említést: a nagy múltú molnár céh és az országosan is kuriózumnak számító paraszt céh. Ráckevén ugyanis 1858-ban egyházi vezetéssel a parasztság is céhet alapított, mely 1949-ig, a Mindszenthy-perig működött. Tárgyi anyagát a kiállításon mutatják be. Az ország utolsó tombácos vízimalma Ráckevén üzemelt. 1962-ben restaurálták, műemlékké nyilvánították, de 1967-ben elsüllyedt, megsemmisült. Mérethű makettje a kiállításon látható.

A leggazdagabb anyag a történeti gyűjtemény. Tucatnyi régi fegyver, több antik bútor mellett az újkor relikviái a legértékesebbek. Az alapítványtevő Ács Károly tárgyi emlékei jól egészítik ki a XIX. sz.-i polgárosodó Ráckeve kézzel fogható hagyatékát. Egyleti zászlók és pecsétnyomók, világháborús emlékek és a legújabb kor háromdimenziós hagyatéka találhatók a tárgyi gyűjteményben. Különösen szép anyaggal rendelkezik a történeti dokumentáció. Az iratgyűjteményben megtalálhatók a város középkori oklevelei. Az apró - nyomtatvány-gyűjteményben számos illegális röplap mellett különösen gazdag a meghívó-anyag, de talán ennél is nívósabb a múzeum plakátgyűjteménye.

Több ezer fényképet számlál a fotótár. A század eleji archív képek mellett történeti értékeket hordoznak a két világháború között készült esemény- és portréfelvételek, de ma már archív értékkel bír az 1945 utáni anyag is. Napjainkban már csak a múzeumban követhető nyomon a városkép arculatváltozása. Az adattár több száz helytörténeti, néprajzi dolgozatot őriz, alapját képezve a szinte teljes helytörténeti könyvészeti anyaggal a további kutatásnak.

A gyűjtemények rendszerezése, feldolgozása teszi lehetővé a tudományos kutatómunkát. Számos egyetemi- főiskolai szakdolgozat készült a múzeum anyagára építve. Rövidebb cikkekben ismertetik a Ráckevei Újság hasábjain a gyűjtemény egy-egy darabját, vagy kisebb gyűjtemény egységét. 1992-ben kezdték meg a parasztnaplók facsimile kiadását. Elsőként Kajzer János naplója a Ráckevei Múzeumi Füzetek első számaként látott napvilágot. A Múzeumi Füzetek újabb száma Kalicz-Schreiber Rózsa szigetszentmiklósi bronzkori temetőásatását ismerteti. Az ásatás gazdag anyaga a régészeti gyűjteményt gyarapítja.

A múzeum kiállítás-rendezésének hőskorát még a Savoyai kastélyban élte. Az 1970-es évek elején a kupolateremben rendezték az Első Kiállítók sorozatot. Fiatal képzőművészeknek, iparművészeknek adtak lehetőséget az első egyéni tárlat megrendezésére. Ilyen értelemben indult Ráckevéről Bráda Tibor, Bulyáki Klára, Fegyó Béla, Gábor István, Kálmán Imre, Kocsis László, Lisztes István, Nádasdy János, Pánti Imre, Szanyi Péter és mások.

Az állandó kiállításon bemutatjuk a jellemző régészeti emlékeket, a koraközépkor tárgyi hagyatékát, a város alapítását és másfélszázados gazdag virágzását. A török kiűzése Ráckeve pusztulását eredményezte, majd az után következő századok a város harcát hozták lesüllyesztése ellen. A millennium éveiben még egy kísérletet tett a város a felemelkedésre - szerény eredménnyel. A törpe kisváros városi rangját csak 1988-ban nyerte vissza, talán csak akkor is előlegezett bizalomként.

Cím: 2300 Ráckeve, Kossuth L. u. 34. Tel.: (24) 519-035

Forrás: pmmi.hu/muzeumok/rackeve

Szerző:

Zusammenfassung: