Árpád arca

ahogy a képzőművészek elképzelték,

vagyis ahogy bennünk kialakult

Azt szokták mondani, hogy Árpádról nem maradt fenn kép, tehát nem tudjuk, hogyan nézett ki. Ez alatt az értendő, hogy nem maradt fenn kortárs művész által készített hiteles portré. Ami maradt, az évszázadokkal későbbi, tehát nem hiteles, tehát használhatatlan. Persze megkérdezhetjük, hogy a kortársairól vajon maradt-e fenn egykorú ábrázolás? És ha maradt, akkor az vajon hiteles-e? A középkorban nem volt divat a portrékészítés, a személyeket nem az arcvonásaikról, hanem az attribútumaikról, a címereikről vagy a jellemző cselekedeteikről ismerték fel. Az arcvonásokat hiába is ábrázolták volna, ezek alapján úgysem ismerték volna fel őket, a hír a tetteket, cselekedeteket kapta a szárnyára, nem az arcképeket. Ha látunk valakit, aki kürttel fejbe vág egy királyt, az csak Lehel vezér lehet. Ha pedig betör egy várkaput, az csak Botond. De ki tudja, hogy hogyan néztek ki?

Mert a cselekedeteik emléke örök. Testüket elporlaszthatta az idő, tetteik emlékét nem.

Árpád emlékét sem. A későbbi korokban aztán feltámadt a vágy, hogy az arcát is lássák, ezért megalkották. Aztán ahogy nőtt a vágy, egyre sűrűbben. Voltak sikeresebb, nagyhatású arcképek, amelyeknek a hatása korszakos volt. Irányt mutatott, sok újabb kép követte. Aztán volt, aki más látásmóddal közelítette meg. A nép pedig mindet befogadta és egybeolvasztotta, mígnem kialakult egy hitelesnek elfogadott kép. Ettől eltérni már nagyon nehéz.

De egyszerűbben is megfogalmazhatjuk: hiteles kép az, amit aláírás nélkül is mindenki felismer.

Vagy határozzuk meg így: az összes kép együtt. Végülis sok szem sokféleképpen lát, de együttesen ugyanazt látják.

Árpád nagyfejedelem képét.

Hegedűs László

A szentesi kötődésű festő felkérést kapott az Országház freskóinak tervezésére. Ekkor készült a Vérszerződés (1908, Magyar Nemzeti Galéria) és az Árpád pajzsra emelése című alkotása.

Kása Dávid

Nagybányai szobrász. Mestere Kondrák Károly volt. A legnagyobb szeretettel a kőnek egyik legnemesebb és legigényesebb fajtájában, a márványban gondolkozik és dolgozik. Nagy csodálattal tölti el az élő sejt, a mikroszkópikus világ gazdag formai variációja, az évezredeken át csiszolódó kavics formai tökéletessége. Stilizált, pozitív és negatív formák, belső terek által szabdalt formavilágában a végtelen dimenziók világa, a tér és idő problémája foglalkoztatja leginkább, mely nagy lehetőség, de nagy szobrászi kihívás is egyben a mai kor szobrászatában.

Forrás: www.nagybanya.ro

Szerző:

Zusammenfassung:

Das Abbild von Großfürst Árpád

Über Árpád hat kein Zeitgenosse Bildnisse gemacht. Also nachdem allgemeine Auffassung, wir haben kein autenthisches Abbild über Ihm. Aber in den Mittelaltern war sowieso nicht üblich autenthisches Abbild zu machen. Man erkannte die Personen nicht nach seinem Porträt, sondern nach seinem Attributs und seinem Taten. Personen die Mittelalter waren durch ihre Taten berühmt, man kannte eher ihre Legenden, als ihrem Aussehen. Nur später erwachte der Anspruch ein Abbild zu haben. Dann geboren berühmte Bildnisse, die maßgebend waren: man folgte ihm und langsam bildet sich ein einheitliches Bildniswelt aus.

Man könnte auch so formulieren: man kann ein Abbild autenthisches nennen, wenn man es ohne Unterschrift erkennt.

Oder anders formuliert: alle Bildnisse zusammen (verschmolzen im unserem Gedächtnis) bildet das autenthische Abbild.