Brenta

Szalárd vezér hadjárata

Berenik Anna értelmezése:

~ 24. Az erdőntúli föld

Forrás: Berenik Anna: Árpád fejedelem nyomában(2001)

Marcali Henrik:

A Brenta melletti ütközet

Arnolf császári koronázása után visszatért Németországba, és mihelyt a német sereg hátat fordított Itáliának, megszünt ott a barbárnak nézett uralkodónak minden tekintélye. Középső Itáliában és észak-nyugaton Lambertet, a spoletói grófnak Guidonak fiát ismerték el császárnak, és a római pápa kénytelen volt őt megkoronázni északkeleten a hatalmas friauli őrgróf, Berengar, ki már meg volt koronázva lombard királynak, újította meg igényeit. Lambert 898. őszén, vadászaton hirtelen meghalt: birodalmának vége szakadt és most Berengár készült örökébe lépni.

Ekkor történt a magyarok első betörése. Már 898-ban eljöttek előcsapataik a Brenta folyóig, kikémlelni a földet. Talán meg van engedve a föltevés, hogy az uralomért küzködő pártok egyike hívta őket be, úgy mint a görögök a Balkán félszigetre, Arnolf Morvaországba. Kémjeik három napon át jártak körül, azután ilyen felelettel tértek vissza: "Ez a föld tele van lakosokkal, egy oldalról hatalmas hegység övezi, más részről az adriai tenger. Nem tudjuk, gyönge-e a népe vagy erős, de számra roppant sok, városai számosak és erősek. Kicsi erővel nem ajánlatos megtámadni. Háborúra hajt minket a diadalba való bizalom, vitézségünk, hadi tudományunk, a kincs, mely után vágyódunk, és a melyből annyi van itt, hogy az egész világon annyit nem láttunk, de nem is reméltük, hogy láthassunk. Ugy sem hosszú az út, - rövid tiz nap vagy még kevesebb - térjünk hát vissza népünk egész erejével."1 Úgy is cselekszenek, otthon fegyvergyártással, és az ifjak gyakorlásával töltik a telet hogy a következő évre teljes erővel jöhessenek vissza.

Kora tavaszszal, nagy sereggel újra betörnek Olaszországba.2 Gyorsan előrehatolnak az áldott síkságon és megkerülve a bástyás városokat, Aquileját és Veronát, eljutnak a lombard fővárosig, Paviáig. Berengár, elámulva és megrettenve az ismeretlen nép támadásán, levelekkel és hirnökökkel fegyverre szólítja hiveit középső és déli Itáliából, úgy hogy serege háromszor akkora lett, mint a magyar. Ha igaz a velenczei évkönyvnek az az adata, hogy 15,000-nyi volt az olasz sereg, megtudjuk azt is, hogy a megszámlálhatatlannak mondott magyar sereg nem igen számlált több harczost 5000-nél. A sok egyenközü folyó által hasitott, sűrűn népesített föld nem látszott alkalmasnak nagy lovas csatára, és ezért a magyarok Paviától visszavonúltak kelet felé. Berengárnak azt vetik szemére, hogy kedvteléseinek élve, nem használta fel az előnyös helyzetet a magyarok megsemmisítésére. De amint azok kelet felé haladnak, nyomukban és előttük egyre új csapatok tűnnek föl, úgy hogy csak nagy sietve birtak átúsztatni az Addán, nem csekély veszteséggel. Annyira elcsüggedtek, hogy készek voltak minden zsákmányukat visszaadni, ha bántatlanúl engedik őket haza. A keresztények nem alkut akartak, hanem a gyűlölt ellenség teljes romlását, és a föltételt nem fogadták el. A visszavonulás tehát tovább tartott a veronai síkság felé. De vad futássá nem fajúlt: a magyar mindig fogát mutatta az üldöző hadaknák, és a fősereg folytonos csetepaték közt átjutott a Brenta folyón, mialatt az olaszok a nyugoti, jobbparton ütöttek tábort.

Liutprand elbeszélése szerint itt a magyarok megujitották az alkut, nemcsak a zsákmányt ajánlták föl, hanem minden jószágukat, kezeseket igérnek, és fogadják, hogy soha többé nem lépnek Itália földjére. A krónikás e végső elcsüggedésök okául lovaik elcsigázott állapotát tünteti föl, mely lehetetlenné tette reájok nézve a további menekülést. Ez alig lehetett igazi ok: hátban nem volt ellenség, a határ nem volt távol, és ők minden esetre könnyebben mozogtak, mint üldözőik. Inkább arra kell gondolnunk, hogy szép szóval tartották az ellenséget, mig megjött a várva várt alkalom azt teljesen tönkre tehetni. Nem is volt szükség azokra a szónoklatokra és biztatásokra, miket a cremonai püspök a magyarok szájába ad; tudjuk, hogy egyik jellemző vonása volt katonáskodásuknak: soha kétségbe nem esni, és a végsőig le nem tenni a harciról, - "melyben férfiasan elesni nem halál, hanem élet."

Fáradt volt a keresztény tábor is, az alkudozásokba bizva megpihen ott a sereg és lakmározik. Hirtelen éri a magyar támadás, soknak torkába szegezi a falatot a magyar nyil, másoknak lovát viszik el, és így megfosztják a menekülés eszközétől. A gyors és erős megrohanás által különben is keltett zavart még fokozza a semmi politikai kapocs által össze nem forrasztott egyes hadosztályok egyenetlensége, vezéreik viszálya és irigykedése. A zavart és rémületet még sokszorozza a magyarok által előre kirendelt három cselvető csapatnak feltünése. Az olaszok megfutnak vagy elesnek,3 ismét megnyilt a magyarok előtt a gazdag ország. Olasz sereg többé nem mutatkozott, végig seperve a síkságot, eljutnak az Alpesek aljáig, a Pón túl száguldva kirabolják és felgyujtják az egyházakat, kifosztják Modenát és Reggiot. Itt is telelnek, csak az Apennin vet határt kalandozásuknak. Még évek mulva is sűrűn emlegetik az olasz klastromok és püspökségek oklevelei azt a mondhatatlan gyilkolást és gyujtogatást, melyet "a boldogtalan pogányok rémületes és nyomorult népétől" szenvedtek. Végre Berengár király ajándékokkal és túszok adásával valahogy hazatérésre birta őket.

Hazátértökben még egy kisérletet tesznek a kincses Velencze kirablására. Velencze nem tartozott az olasz királysághoz, dogeje a keleti császárnak volt még alattvalója. Könnyen elfoglalták a terra firma városait, köztük Chioggiát, és a szigeteken épült Rialto ellen, tömlőkön és lóháton átusztatva a tenger keskeny ágát, kisérlették meg a támadást.4 Péter doge hajóhaddal indult ellenök, és kemény csatában visszaverte őket. Hosszú időn át ünnepelték Velenczében Péter és Pál apostolok napját, junius 29-ét, e megszabadulás évfordulóját.

Forrás: Szilágyi: A magyar nemzet története (1895); mek.oszk.hu

Györffy György:

Az első itáliai hadjárat

Arnulf a magyarok segítségével próbálta Berengár királyt, aki Nagy Károly dédunokája volt, kiütni a nyeregből. 899 tavaszán küldhette el követeit az öt éve békében élő magyar fejedelmekhez. Mint Theotmár érsek védekező iratából kiderül, Arnulf a magyarokkal kutyára, nomád módon is megkötötte a szerződést, és a hadjárat előtt ezüstpénzben és szövetekben rótta le ajándékait. A magyar fejedelmek a gyakorlatnak megfelelően valószínűleg Árpád egyik fiát állították a sereg élére. (...) A magyar sereg Aquileiánál kiérve Lombardiába, először a Pótól északra fekvő síkságon át Milánóig és Paviáig, Berengár fővárosáig nyomult elő, és tönkreverték Berengár seregét. Ezután akadály nélkül kalandozhatták be a Pótól délre levő síkságot is, sőt a piemonti Alpokig, Vercellibe is eljutottak. Az enyhe olasz tél és a gazdag zsákmányszerzés lehetősége a következő tavaszra is ott marasztalta őket. (...)
Egyes földvárak bevétele nem okozhatott gondot a magyaroknak, akik az előző évben a lombardiai Modenát, kőfalai dacára, bevették, és Velence elfoglalását is megkísérelték.

Forrás: Györffy György: Honfoglalás a Kárpát-medencében

A hunok és a magyarok elleni ima

Ez az egészen különös, ismeretlen eredetű irodalmi alkotás Modena legérdekesebb és legrégibb irodalmi-történeti emlékeinek egyike.

Forrás: hmult21.275mb.com

Zusammenfassung: