Bánhida




Kézai Simon mester 1280-as években írt Magyar Krónikájának a bejövetelről szóló első könyvében erről az alábbiakat olvashatjuk:

~ 7. Szvatoplugról és atyjáról Marótról.

Miután pedig Ethele fiai a krimhildi csatában csak hogy nem mind elvesztek, Pannonia tiz esztendeig király nélkűl vala, csak jövevény szlávok, görögök, németek, morvák és oláhok maradván benne, kik Ethele életében neki köznépi szolgálattal szolgálnak vala. Támada végre egy fejedelem Lengyelországban, Szvatoplug Marót fia, ki Braktát meghódítván a bolgárok-on és morvák-on uralkodik vala, ki a húnok kiveszte után Pannoniában is hasonlóan kezde uralkodni. Ezt a Szvatoplugot a magyarok az Ung vize mellől különféle ajándékokkal édesgetvén és követeikkel kikémleltetvén, miután katonaságát erőtlennek tapasztalták, hirtelen megtámadván a Rákos vizéhez közel Bánhida mellett egy városban, mellynek romjai maig is látszanak, egész katonaságával elvesztették. S igy Pannonia föntebb említett népein kezdének uralkodni. Némelyek ugy beszélik, hogy a magyarok második bejövetelökkor Marótot, nem Szvatoplugot találták Pannoniában fejedelműl. Ez onnan ered, hogy atyja Marót nagyobb hirű vala, de mint elaggott öreg azon várban nyugszik vala, mellyet Veszprém-nek hívnak s meghallván a szerencsétlenséget melly fián esett, fájdalmában rögtön halállal végezte életét, fia pedig az uralkodásban uj ember vala.

Kézai Simon mester Magyar Krónikájának a viszajövetelről szóló második könyvében pedig így folytatja:

~ 3. A magyarok átkeléséről a Dunán.

Megindulván tehát emelt zászlók alatt feleségeikkel, gyermekeikkel és barmaikkal, a Dunán Pest-nél és a szobi réven átkelének, hol egy várat a Duna körűl, mellyben gyűltek volt össze Szvatoplug katonái, kik futással menekűltek, midőn urok elveszett vala, megvívának, mellyben egyebek közt Marót bizonyos igen agg atyjafiát megölvén, mai napig is mesélve azt állítják, hogy az maga Marót volt.

Fordította: Szabó Károly

Forrás: www.mek.iif.hu




Az Úr ezerháromszázötvennyolcadik évében a Képes Krónika szerzője, akit mi Kálti Márknak hiszünk, a következőket írta:

~ Attila király megnősül (...)

Miután Krimhilda csatájában Attila fiai és a hun nemzetség majdnem teljesen elpusztultak, Pannóniában tíz évig nem volt király, csak szlávok, görögök, vlachok, jövevény németek és morvák maradtak ott, akik Attila életében közönséges szolgák voltak. Azután fölkelt Marót fia, Szvatopluk, Lengyelországban, aki Baktria legyőzése után a bulgárokon és morvákon uralkodott, és a hunok pusztulása után Pannóniában is uralkodni kezdett. Ezt a magyarok Erdőelvéből és az Ung folyó mellől mindenféle ajándékkal hitegették, követek és kémek által kifürkészték, hogy serege gyönge, majd hirtelen támadással elnyomták Szvatoplukot egész seregével Bánhida táján, valami városban Tata mellett. Ennek a városnak romjai máig láthatók. Így kezdték uralmukat, melyet Marót fia, kiterjeszkedvén Pannóniában, az említett népekre gyarapított. Némelyek azt tartják, hogy a magyarok visszatérésekor Pannóniában nem Szvatopluk, hanem Marót uralkodott; ez alighanem onnan van, mert atyjának, Marótnak, nagyobb neve volt, de a vénség már megtörte, s a Veszprém nevezetű várban csendes nyugalomban élt. Fiának balszerencséjéről értesülvén, fájdalmában hirtelen halállal végezte életét; fia pedig még csak nemrégen uralkodott.

~ Az első kapitány

Ama kapitányok közt a leggazdagabb és hatalmasabb Árpád volt, Álmos fia, aki Előd fia, ez meg Ögyek fia. Az ő atyját, Álmost, Erdőelve országában megölték, nem volt szabad bejönnie Pannóniába. Erdőelvében tehát megpihentek, és barmaikat megpihentették. A lakosoktól azután hallották, milyen termékeny a föld, hogy a Duna igen jó folyó, és ama részeknél jobb föld nincsen a világon: közösen tanácsot tartottak tehát, és elküldték hírmondóul Kund fia Kusidot, hogy menjen, szemlélje meg az egész földet, és ismerkedjék meg a föld lakosaival. Amikor tehát Kusid bejött Magyarország közepébe és leszállt a Duna menti részekre, látta, hogy a táj kellemetes, a föld jó és termékeny, jó a folyóvíz, sok a legelő - tetszett neki. Elment tehát a tartomány fejedelméhez, Szvatopluk nevezetűhöz, aki Attila után uralkodott, köszöntötte őt népe nevében, és elmondta, mi okból jött. Ennek hallatára örvendezett Szvatopluk nagy örvendezéssel, azt hitte ugyanis, parasztok jöttek, hogy megműveljék az ő földjét; ezért a követet kegyelmesen bocsátották el. Kusid pedig a Duna vizéből megtöltötte kulacsát, perjefűből tömlőjét is megrakta, és a fekete földből is rögöket vivén, megtért övéihez. Elmondotta mind, amit hallott és látott, megmutatta a kulacs vizet, a földet és a füvet: mindez nagyon tetszett nekik. Meg is ízlelték, meg is győződtek róla, hogy jó a föld, édes a víz, olyan a rét meg a fű is, amiképpen a hírhozó elmondotta. Árpád pedig népe között megtöltötte a Duna vizéből szarukürtjét, és mind a magyarok előtt ama kürtre a mindenható Isten kegyelmét kérte: adja nekik az Úr ezt a földet mindörökre. § Szavait végezvén, felkiáltottak a magyarok: "Isten, Isten, Isten!" Háromszor hangoztatták, innen keletkezett ez a szokás, -. meg is maradt a magyaroknál mai napig. Ezután a hírmondót egy értelemmel visszaküldték ama fejedelemhez, és földjéért küldtek neki egy lovat arábiai arannyal bearanyozott nyereggel, aranyos kantárral. Látván ezt a fejedelem, felette megörvendezett, azt vélte, hogy vendég módra küldötték ezt neki a földért. A hírmondó tehát földet, füvet és vizet kért a fejedelemtől. A fejedelem pedig mosolyogva mondotta: "Legyen nekik, amennyit akarnak ezért az ajándékért!" Így tért vissza a hírmondó övéihez. § Árpád pedig ezenközben a hét vezérrel bejött Pannóniába, de nem vendég módra, hanem hogy örökjogon birtokukba vegyék a földet. Ekkor más hírmondót küldöttek a fejedelemhez, ily követséget bíztak rá: "Árpád üzeni neked népével együtt ezt: Meg ne állj tovább semmiképpen azon a földön, amelyet megvettek tőled, mert a te földedet megvették a lóért, a füvet a kantárért, a vizet a nyeregért. Te pedig ínséges és fösvény lévén, zálogba engedted nekik birtokodat, a füvet és a vizet." Amikor a fejedelem meghallotta a követséget, elmosolyodva mondá: "Azt a lovat bunkósbottal leüssék, kantárszárát a mezőre kivessék, aranynyergét a Dunába süllyesszék!" Felelte rá a hírmondó: "Mi káruk lesz ebből, uram? Ha a lovat megölöd, ebeiket eleséggel látod el; ha a kantárt a fű közé kiveteted, szénakaszálóik az aranykantárt meglelik; ha a nyerget a Dunába süllyeszted, halászaik az aranynyerget a partra húzzák, és haza is elviszik. Ha tehát a föld, a fű, a víz az övék: minden az övék." Ennek hallatára a fejedelem hamar összegyűjtötte seregét, félve a magyaroktól segítséget kért barátaitól, mindezekkel egyesülve elébük ment. Amazok közben a Duna közelébe értek, és a gyönyörűséges mezőn, hajnal hasadtával csatát kezdtek. Az Úr segedelme a magyarokkal volt, akik elől a sokszor említett fejedelem futásnak eredt. A magyarok a Dunáig üldözték, féltében a fejedelem ott a Dunába ugrott, és a sodró vízben elmerült. § Visszaadta hát az Úr a magyaroknak Pannóniát, miképpen Mózes idejében visszaadta Izrael fiainak örökségül az amorreusok királyának, Seonnak földjét és Kánaán minden országát. Minthogy pedig ez az Árpád kapitány különös méltóságban állt vala Szittyaországban, szokása lévén az ő nemzetségének szittya törvény és hagyomány szerint, hogy egyedül járt a hadbaindulóknak előtte, a visszavonulóknak pedig mögötte: mondják, ezért ő a többi Pannóniába tartó kapitány előtt is elsőként lépett e földre. Mikor hát Árpád a többi magyarokkal - miképpen fentebb elmondottuk - legyőzte és megölte Szvatoplukot, tábort ütött Fehérvár közelében a Nyék hegyén; ezt a helyet választotta magának először Árpád Pannóniában, ezért alapította ennek közelében Fehérvár városát Szent István király, aki őtőle eredt.

Fordította: Geréb László

Forrás: Képes Krónika

A csata

Kézai beszámolóját Bóna István a következőképpen értékelte:
Kézainál szinte nem létezik csata. Horribile dictu: Kézainál még a "bánhidai" csata sem a nevezett helyen zajlott le. A Csaba és Aladár sicambriai viadala után szerinte 10 évvel (!) lezajlott második honfoglalás nagy csatája (Marót fia Szvatopluk ellen) nem a krónikákban szereplő "Bánhidán" (a 13. századi vámállomás ezen a néven a 12. század előtt valóban nem létezhetett), hanem a Rákospatak (ma Által-ér) völgyében történt "egy városban, amelynek még most is állnak romjai". Ez nem más, mint a Környén ismert, hatalmas tornyokkal körülvett késő római erődváros.

Tehát Kézai érdeme, hogy egyáltalán tudunk a bánhidai csatáról. A "bűne" pedig az, hogy egyrészt Atillának "ajándékozta", másrészt helyileg máshová helyezte. Vegyük sorra. A helyszín máshová helyezése valóban égbekiáltóan nagy "bűn"! Környe ugyanis valóban legalább 4 km-re van Bánhidától!

Millecentenáriumi emlékpark és Árpád emlékmű Környén

Millecentenáriumi emlékpark és Árpád emlékmű Környén

Gazdagok a római emlékek: az Által-ér északi partján a Brigetio (Szőny) és Gorsium (Tác) közötti belső-pannóniai erődrendszer egy láncszeme állott, akkori nevén Quirinum. A nagy számban előkerült kőkoporsók, korsók és áldozóoltárok népes településre engednek következtetni. A népvándorlást követően 250 évig avarok laktak a környéken. Rájuk emlékeztet egy rovásírásos kő a VII. századból.

Rovásírásos kő a VII. századból Környéről

Rovásírásos kő a VII. századból Környéről

Bánhida neve a személynévként is használt bán méltóságnév és a birtokos személyraggal ellátott híd főnév összetétele, amely eredetileg az Által-éren keresztül vezető hídra vonatkozott. (Megvan az Átal-ér is!) Okleveles említése: 1283: Banhida; 1332: Banchida. (Ez csak az első okleveles említés, ettől még létezhetett korábban is!)

Az Által-ér Környén

Az Által-ér

Tény, hogy a millennium idején Tatabánya elődtelepüléseinek történelmi legendájához kapcsolódó emlékmű felállításáról döntöttek. Kézai Simon krónikája szerint a honfoglaló Árpád seregei itt győzték le Szvatopluk szláv fejedelem hadait. A krónika eme megállapítását a későbbi kutatások úgymond cáfolták, mondván, hogy a fejedelem a honfoglalás idején már nem is élt. Kérdés persze, hogy mikor volt a honfoglalás. Akkor, amikor volt, és akkor még életben találták Szvatoplukot, vagy akkor, amikorra ezek a történészek teszik és akkor már nem élt? Mint fentebb láttuk, maga Kézai is szembesült a problémával és ennek ellenére kiállt a maga igaza mellett. Olyannyira, hogy egy másik fejezetben is megismételte. Mindenesetre az egy évszázaddal ezelőtti őseink még lelkesek voltak, a "későbbi kutatásokra" hivatkozó fanyalgás csak a mi kortársunké.

A bánhidai csata emlékműve

Mindenesetre a "jólnevelt" emberek számára ma ezt illik így megfogalmazni: Az emlékmű felállításának alapja az a legenda, mely szerint Árpád honfoglaló hadai a bánhidai síkon arattak győzelmet Szvatopluk morva fejedelem fölött. A kulcsszó a "legenda". Nehogy már valaki tényleg megtörtént eseményre gondoljon!

A bánhidai csata emlékműve A bánhidai csata emlékműve A bánhidai csata emlékműve (20-as 30-as évek) A bánhidai csata emlékműve (20-as 30-as évek) A bánhidai csata emlékműve (1964-ben)

A szobor

A bánhidai csata emlékműve gyufacímkén A bánhidai csata emlékműve Tatabányán A bánhidai csata emlékműve gyufacímkén

Feszty Árpád festőművész kezdeményezésére a millennium idején megalakított Emlékmű Bizottság (és Komárom vármegye közössége) Donáth Gyula (1850-1909) szobrászművészt bízta meg a szobor elkészítésével, ám pénzhiány miatt csak 1905 (1907?)-ben avathatták fel a Gerecse hegység egyik sziklaormán, a Kő-hegy tetején. Felújítása után, 1992-ben másodszor is felavatták.

A bánhidai csata emlékműve Tatabányán A bánhidai csata emlékműve (1965-ben)

Ez az egyetlen máig is megmaradt Turul emlékmű. Még mindig Közép-Európa legnagyobb -alátámasztás nélküli- fesztávolságú (14 m) madárszobra. Az impozáns látványt nyújtó, jeles alkotás mára Tatabánya meghatározó jelképévé vált. A város címerében is szerepel. Azok közé az alkotások közé emelkedett, amelyeket minden magyar ismer. Így aztán hajlunk rá, hogy megbocsássuk a millenniumi emlékeink tipikus gyermekbetegségét is: madárnak ugyan gyönyörű szép, csak éppen turulnak nem turul! Szegény Donáth Gyulát azért ne feszítsük keresztre: ha más sem tudta, ő honnan tudhatta volna? Állítólag Herman Ottó volt a szaktanácsadó, de az ő emberi nagysága is megkérdőjelezhetetlen (ha ennyit sem tévedett volna, akkor már nem is ember lett volna!).

A bánhidai csata emlékműve Tatabányán

A festmény

Feszty Árpád sem tétlenkedett, ő maga is elkészítette a csata emlékét. 1897 - 1898 között készült el a Bánhidai csata című nagyméretű (4,5 x 6 m) festménye, ami jelenleg az észak-komáromi Dunamenti Múzeum egyik főfalán látható, másolata pedig a tatabányai városháza tanácstermében. A csatakép az Árpád vezér vezette magyar hadak összecsapását ábrázolja Szvatopluk morva fejedelem hadával.

Feszty Árpád: A bánhidai csata (1897-1898)

A bajor változat

A magyar történelem tele van rejtélyekkel. Miért pont Bánhida maradna ki ebből? Nos, vannak olyan vélemények is, amelyek a bajorok elleni 907-es csatát helyezik ide.

Bánhidai csata, 907. júius 6.: a Liutpold őrgróf és Theotmar salzburgi érsek vezette bajor sereg és a magyarok ütközete. - A bajorok, leszámolni akarván a magyarokkal, megtámadták szállásaikat, de a bánhidai csatából szinte hírmondójuk sem menekült meg. A bánhidai csata után lemondtak Alsó- és Felső-Pannóniáról, és az Enns mögé hátrálva elhagyták a Keleti Markot. (A Magyar Katolikus Lexikon összefoglalója Horváth 1871:I. - Pauler 1893. - agyar hadi krónika I. Bp., 1895. - Magyarország hadtörténete I. alapján)

A honfoglalás befejező szakasza a bánhidai síkon zajlott le. Ebből a tényből kiindulva a megye vezetése arra az elhatározásra jutott, hogy a döntő csata emlékére nagyméretű emlékművet állít. Nos, lehet, hogy megtaláltuk a kulcsfogalmat: a honfoglalás befejező szakasza. Ez vajon mikor volt? Amikor elfoglalták, vagy amikor megértették ezt a tényt a németekkel is? A választól függhet, hogy Szvatopluk vagy a bajorok voltak az ellenfelek. A millennium idején a németek a barátaink voltak, tehát Szvatoplukot győztük le. Később a szlovákok lettek a barátaink, ezért a bajorokat győztük le? Persze, ha le kell győzni a bajorokat, akkor azt Pozsony mellett is megtehettük. Ki érti ezt?

A bánhidai csata emlékműve Tatabányán

Gárdonyi Géza

A bánhidai vecsernye

Napnyugtakor végeszakadt a nagy harcnak.
Úgy hevert a tót, mint a széjjelszórt asztag,
úgy hevert a mezőn halmokban, százával.
Köztük Szvatopluk is, véres koronával.

A magyar megtörli homlokát és kardját.
Táltosok a sziklán a szent-tüzet rakják.
A nap helyett mostan az világít széjjel:
sebesültet gyűjt az asszonynép ez éjjel.

S míg a csendes és bús munka tart a téren,
máglyánál a táltos-főpap áll fehérben.
És így imádkozik:
"Mennyben lakó Urunk!
Győzelmes zászlónkkal elibéd borulunk.
Te vezéreltél ki messze Napkeletről,
mint ahogy a darvak szállnak a hegyekből,
s hogy leereszkedtünk Atilla földjére,
te voltál mindig a hét vezér vezére.
Óh, kérünk, vess véget vándorlásainknak!
Hadd tűzzük le végképp sátor-rudainkatl
S ha törnek is reánk olykor erős vészek,
csak legyünk, mint fán a szél-ingatott fészek,
de ne hányódjunk el, ne szóródjunk sárba,
maradjon a miénk e föld rónasága!"

Vezérek, főurak mind ott körül állva
ügyelnek. A főpap felhág a nyírfára:
és beburkolódzva a lombok zöldjébe,
hallgató orcával mereng fel az égre.

Percekig tartó mély csendben áll a főpap.
Istennel beszél most, Istentől igét kap,
s bár húnyva a szeme, lát a jövendőbe,
mint ahogy a nap lát, felhőn át a földre.
------------------------------------------------------
De ím hárul a lomb: kifordúl belőle.
A tűznek világa befényli agg arcát.
Kiált: "E föld neve mától: Magyarország!"

Örvendő morajlás száll át a táboron,
s ezer tekintet áll az öreg főpapon.
Folytatja ez lassan, húnyt szemmel beszélve,
mintha a messzeség mély ködébe nézne:
"Látom az időnek végtelen ölében
népünket virúlni árnyékban és fényben...
Látok a bölcsőktől a halál partjáig...
Látom: a gyermekből férfi s agg mint válik,
s roskadó agg körül új nemzedék mint kél:
gyors nyomon követi egymást tavasz és tél...
Sátorból a nemzet költözik kőházba...
Nyugoti módival ruháját tarkázza...
Vezére fején ím arany fénye reszket...
Jobbjában tart kardot, baljában keresztet...
Itt elállt egy percre, elakadt a szóba,
mint az éji szekér, ha jut zakkanóba.
Seregnek hallatszik halk megmordulása.
Táltosok halványan bámulnak egymásra.
A főpap folytatja jövendő-nézését:

"Látom városoknak fölfehéredését:
folyók oldalán, mint egy-egy csoport gomba,
házak sokasodnak! népünk nyüzsgő hangya...
S mintha az országot nagy zöld szőnyegekkel
terítgené be a földmívelő ember:
érik a gabona; hegyek oldalába
szőlőt pirosít az őszi nap sugára.

Látom: királyoknak gyakor változását...
Nyugaton a magyar sírját hogyan ássák!
Látok egy nagy királyt: feje fényes, holdas...
Látok egy más királyt: mindig könyvet olvas...
Látok egy vak királyt: vezetője asszony...
S mindig vér... mindig vér... rút testvéri harcon...
Óh, de mi sötétlik reánk napkeletről?!
szörnyű sáskatábor száll-e a hegyekből?!
Nem sáska: tatárhad dúl e szép hazában...
------------------------------------------------------------

Földet szánt egy király, sarkig sötét gyászban".

Itt az öreg táltos ismét elhallgatott:
orcáján egy könycsepp legurult, csillogott.
Azután folytatta fátyolozott hangon:

"Újra élet zöldül a vérázott hanton...
Jönnek más királyok: barnák, idegenek...
Duna táján erős várak kereklenek...
Most Dél felől támad időnkint zivatar:
lófarkas zászlókkal, földön járó vihar...
Hosszú nagy időn át magyar áll a gáton...
Senki nem segíti ezen a világon!

De a magyar él! él! Mint az irtott erdő:
levágott fatörzsből új sarjadék felnő...
Századokon által mindig verekedve,
nem megy fehér hajjal férfi az egekbe".

Elhallgat a főpap s néz soká sötéten.
Vajjon mit néz, mit lát az idő mélyében?
Hol piros, hol sápadt vén komor orcája.
Végre szól keserűn, a fejét megrázva:

"Isten urunk ott fenn, a csillagos égben,
könyörülj e népen!
Viseljünk kardot, ha ez sorsunk e földön,
de a szolgaságtól ments meg mindörökkön!"

Forrás: www.brody.iif.hu/hmek/gardonyi

A bánhidai csata emlékműve Tatabányán

Forrás: www.vendegvaro.hu; lexikon.katolikus.hu

Györffy György:

Pannónia megszállása

Amíg a magyar sereg Itáliában kalandozott, olyan események történtek a Duna völgyében, amelyek megváltoztatták az itteni helyzetet. A Morvaországgal határos ostmarki részen Isanrich gróf a császár ellen támadt. (...) Ez a 899 őszén lefolyt támadás azt eredményezte, hogy Alsó-Ausztria, s ami tőle keletre feküdt, Felső-Pannónia kisiklott a császár kezéből, és morvák keltek át a Dunán túlra. (...)

Ilyen körülmények között, december 8-án következett be Arnulf császár halála, ami ebben a helyzetben gátszakadást idézett elő a birodalom határán. A kutyára esküdött szövetség a szerződő fél halálával megszűnt, viszont a magyaroknak adott időpontban szabad átjárásuk volt Pannónián. Árpádnak és Kurszánnak elég volt az itáliai sereg hazatérését bevárni és a "hazavonulást" a támadó morvákkal szemben további csapatokkal fedezni. 900 nyarán a Braszlav területén áthaladók megálltak, és helyi ellenállásoktól eltekintve, harc nélkül kezükbe jutott Alsó-Pannónia. (...)

Ha van hagyománybeli alapja a magyar krónikákban írt pannóniai magyar-morva harcoknak, akkor ez annak emlékét őrzi, hogy az Itáliából megtérő és a Pannóniába dél és kelet felől benyomuló magyar seregek beleütköztek Mojmir vitézeibe, akik a frank-magyar szerződéskötéssel a magyarok ellenségeivé váltak, és Arnulf halála hírére maguk akarták Pannóniát birtokba venni. A magyar krónika szerint a magyarok Bánhida mellett verték tönkre a morvákat.

Pannónia megszállását megkönnyítette, hogy a többszörös morva pusztítás a frank-bajor birtokos réteget kíséretével és kisszámú telepeseivel felőrölte és menekülésre kényszerítette. Egyes földvárak, pl. Zalavár bevétele pedig nem okozhatott gondot a magyaroknak, akik az előző évben a lombardiai Modenát, kőfalai dacára, bevették, és Velence elfoglalását is megkísérelték. (...)

Forrás: Györffy György: Honfoglalás a Kárpát-medencében

A bánhidai csata emlékműve Tatabányán (1962-ben) A bánhidai csata emlékműve Tatabányán (tükörkép!) A bánhidai csata emlékműve A bánhidai csata emlékműve A bánhidai csata emlékműve A bánhidai csata emlékműve éjszakai megvilágításban

Árpád
Egy arc a múltból
Igazság
Eposz
Anonymus
Életút
Ősök
Lebédia
Alduna 1 Cirill és Metód
Kijev
Verecke
Munkács
Ungvár
Bodrogköz
Bereg
Zemplén
Sárospatak Ond, Ketel és Tarcal követjárása
Tokaj
Szerencs
Turtur hegye Bors vezér hódoltatása
Bihar 1 Ösbő és Velek követjárása; Tas, Szabolcs és Tétény vezérek hadjárata
Erdély Tétény vezér hadjárata
Emőd
Mezőkeresztes
Szihalom
Gömör Szovárd, Kadocsa és Huba vezérek hódoltatása
Garam vize Bors vezér hódoltatása
Nyitra Szovárd, Kadocsa és Huba vezérek hadjárata
Alduna 2 Levente vezér hadjárata
Tetétlen
Alpár
Árpádhalom
Pusztaszer
Ópusztaszer
Csongrád
Titel
Zalánkemén
Bolgárfehérvár
Zágráb Bulcsú, Lél és Botond vezérek hadjárata
Bodrog
Csepel 1
Maros-Duna köz Szovárd, Kadocsa és Vajta vezérek hadjárata
Nis Szovárd és Kadocsa vezérek hadjárata
Ecilburg
Százhalom
Baranya Ete és Vajta vezérek hódoltatása
Veszprém Ösbő és Őse vezérek hadjárata
Bodajk
Bánhida
Székesfehérvár
Szt Márton hegy
Csepel 2
Bihar 2 Ösbő és Velek vezérek hadjárata
Csepel 3
Brenta Szalárd vezér hadjárata
Óperencia Kurszán vezér hadjárata
Pozsony
Fejéregyháza
Emléke
Történetírás
Irodalom
Képzőművészet
Munkácsy Mihály
Feszty Árpád
Zala György
Székely Bertalan
Than Mór
Zene
Film
Néprajz
Hagyományőrzők
Neve
Árpád hegy
Árpád halom
Árpád kilátó
Árpád forrás
Árpád fa
Árpád híd
Árpád hajó
Árpád sínbusz
Árpád vonal
Árpád Múzeum
Árpád fürdő
Épület
Egyéb
Hét vezér
Értékelés
Gyalázkodók
Idegen tükör
Rovás
Zusammenfassung
Summary
Árpád év
Száz éve
Felhívás
Hírek
Előzetes
Utólagos
Kapcsolatok