Erdély

Tétény vezér hadjárata




mesternek mondott, de a késői utókor által Anonymusnak nevezett krónikás ekképpen tudósít bennünket:

~ 24. Az erdőntúli föld

Már huzamosabb ideje tartózkodtak ott. Ekkor Tétény, Horka apja, tudomást szerzett az ott lakóktól az erdőntúli föld jóságáról, ahol valami Gyalú nevű blak uralkodott. Amilyen fortélyos ember volt Tétény, áhítozni kezdett azután, hogy - ha lehetséges - urának, Árpád vezérnek a kegyelméből megszerzi magának és utódainak az erdőntúli földet. S ez meg is történt később. Ugyanis az erdőntúli földet Tétény ivadéka egészen Szent István király idejéig birtokolta; sőt tovább is birtokolta volna, ha a kisebbik Gyula a két fiával, Bolyával és Bonyhával együtt hajlandó lett volna a kereszténységre térni, és nem cselekedett volna mindig a szent király ellenére, amint ez majd a következőkben szóba kerül.

~ 25. Tétény okossága

Az említett Tétény, ez az igen okos ember, kiküldött egy furfangos embert, Apafarkas-Agmánd apát, hogy loppal bejárva vizsgálja meg neki az erdőntúli föld minőségét és termékenységét, meg azt is, hogy miféle lakosai vannak. Ha lehet - gondolta -, háborúra kel majd azokkal. Ugyanis Tétény a maga emberségéből akart magának hírnevet és földet szerezni, mint ahogy a regöseink mondják: -Maguknak ők mind helyet szereztek, és hozzá még jó nevet is nyertek.- De elég ebből! Midőn Agmánd apa, Tétény kéme, róka módra körözve, a föld jóságát és termékenységét, továbbá annak lakosait - amennyire csak az emberi látás bírja - kifürkészte, kimondhatatlanul megszerette azt, és nagy gyorsan visszatért urához. Mikor megérkezett, urának sokat beszélt a föld jóságáról, aztán arról, hogy azt a földet igen-igen jó folyók öntözik; s ezeknek a nevét és minden hasznát is felsorolta: hogy fövenyükben aranyat gyűjtenek, s annak a földnek az aranya a legjobb, meg hogy ott sót ásnak. Előadta, hogy annak a földnek a lakosai az egész világon a leghitványabb emberek. Mégpedig azért, mivel blaszok és szlovének; aztán fegyverük sincsen más, csak íj és nyíl; a vezérük, Gyalú, maga is csak kevéssé állja a próbát, de meg nincsenek körülötte jó vitézek sem, akik helyt mernének állani a magyarok merészségével szemben; végül azért is, mivel a kunok és a besenyők sokat bántják őket.

~ 26. Hogyan mentek Gyalú ellen

Mikor Tétény értesült a föld jóságáról, követeket küldött Árpád vezérhez, és engedelmet kért, hogy az erdőkön túl mehessen és Gyalú vezér ellen harcolhasson. Árpád vezér pedig tanácsot tartván, Tétény szándékát javallotta, és megadta neki az engedelmet arra, hogy az erdőkön túl menjen és Gyalú ellen harcoljon. Mikor ezt Tétény a követtől meghallotta, felkészült vitézeivel együtt, és hátrahagyva társait, nekiindult az erdőkön túlra kelet felé Gyalú blak vezér ellen. Jövetelét hallva pedig Gyalú, az erdőntúli vezér összegyűjtötte seregét, és nagy sebesen elébe nyargalt, hogy a meszesi kapuknál feltartóztassa. Azonban Tétény egy nap alatt áthaladva az erdőn, az Almás vizéhez ért. Mind a két sereg összekerült ott, és csak a folyó választotta el őket. Gyalú vezérnek az volt a szándéka, hogy majd ott tartóztatja fel a magyarokat nyilasaival.

~ 27. Gyalú halála

Reggelre kelve hajnal előtt Tétény két részre osztotta seregét. Az egyik részt kissé felfelé küldte, hogy a folyón átkelve majd Gyalú katonáinak a meglepetésére avatkozzék bele a harcba. Ez így is történt. Mégpedig, mivel átkelésük könnyen ment, mindkét csapat egyszerre bocsátkozott harcba. Heves küzdelem kerekedett; azonban Gyalú vezér katonái maradtak alul, s közülük sokan elestek, sokan pedig fogságba jutottak. Mikor vezérük, Gyalú látta ezt, hogy életét megmentse, kevesedmagával futásnak eredt. De miközben a Szamos folyó mellett fekvő vára felé sietve menekült, Tétény vitézei merészen futtatva nyomába szegődtek, és a Kapus-patak mellett megölték. Mikor a föld lakosai látták uruk halálát, önként békejobbot nyújtottak, és urukká választották Tétényt, Horka apját. A helyen, melyet Esküllőnek mondanak, esküvel erősítették meg hűségüket. S attól a naptól kezdve hívták azt a helyet Esküllőnek azért, mert ott esküdtek. Tétény pedig onnantól fogva békével és szerencsével birtokolta ezt a földet, ivadéka meg egészen Szent István király idejéig tartotta meg. Tétény fia lett Horka, Horkáé meg Gyula és Zombor. Gyulának volt két leánya: egyiket Karoldnak, másikat Saroltnak hívták. Sarolt Szent István királynak az anyja volt. Zombornak pedig a fia a kisebbik Gyula, Bolya és Bonyha apja, kinek az idejében Szent István uralma alá vetette az erdőntúli földet. Magát Gyulát ekkor megkötözve Magyarországra hozta, s egész életén át börtönben tartotta, minthogy a hitben hiú volt s keresztény lenni átallott, aztán még sok mindent cselekedett Szent István király ellenére, noha az anyja rokonságához tartozott.

Fordította: Pais Dezső

Forrás: mek.oszk.hu



Az Almás patak melletti ütközet és az esküvés színhelye (László Gyula)



P mesternek mondott, de a késői utókor által Anonymusnak nevezett krónikás ekképpen tudósít bennünket:

~ 24. Erdély földje

És ami később meg is történt, ugyanis az Ultrasiluane / Erdőntúli földet Tuhutum / Tétény leszármazottjai Szent István király idejéig birtokolták, és még soká birtokolták volna, ha a fiatalabb Gyula két fiával, Bivia és Buvná-val kereszténnyé lett volna, mint a következőkben / későbbiekben elmondatik.

~ 25. Tuhutum / Tétény okossága

A fentnevezett Tuhutum / Tétény, a legokosabb férfi, gyorsan elküldött egy ravasz férfit, Opaforcos apját Ogmandot, hogy lopva körbejárva kifürkéssze neki 1. a minőségét és termékenységét az Ultrasiluane / Erdőntúli földnek vagy 2. az állapotokat és termésbőségét, és mifélék lennének annak lakói / birtokosai. Mert ha lehetséges lenne, velük háborút kezdene, mert Tuhutum / Tétény önmaga akart volna nevet és földet szerezni magának. Mint joculatoraink mondják: Minden helyet maguknak megszereztek, és jó nevet kaptak hozzá. Ne többet! Ennyi elég?

Ogmánd apa, Tuhutum / Tétény kémje, róka módra körözve javait vagy jobbjait és termékenységét a földnek és annak birtokosait megszemlélte / vizsgálta / mérlegelte / kifürkészte, amennyire az emberi szem képes, azontúl, akit / amit sajátjának később kiválasztott. És nagy sietséggel urához visszatért. Aki, mikor megjött, urának annak a földnek javairól / jobbjairól terjedelmesen beszámolt.

Tehát az a föld öntöztetett / elárasztatott előkelő folyóktól, amiknek neveit és alkamasságát / törvényes voltát elmondotta. És hogy azoknak a partjain vagy küzdőterein aranyat gyűjtöttek, vagy gyűjtöttek egybe. És mivel annak a földnek az aranya (pénze) a legjobb volna. És hogy ott 1. szövetségre / frigyre léptették, 2. beszennyezték a sal-t és salgeniá-t, és az ott lakozók azon a földön lenézett emberek lennének, a világ mindenféle népsége, akik blasok. És a sclavoknak = székelyek / szolganépeknek nincs más fegyverük, mint íj és nyíl, és fejedelmükhöz a gelouhoz = gyulához semmi esetre sem lennének hűek, és nem lenne körülötte jó katonaság, és hogy ki mernének állni a magyarok vitézségével szemben és akiknek szúróeszközeitől és szurkosságától sokak (nők) szenvedtek sérelmet / erőszakot.

~ 26. Miképpen mentek Gelou / Gyalú ellen?

Akkor Tuhutum / Tétény meghallva a jóságát / jóindulatát annak a földnek elküldte követét Árpád fejedelemhez, hogy engedélyt adjon neki, hogy az erdőkön túl mehessen Gelou / Gyalú vezér ellen harcolni. Árpád fejedelem tanácsot tartva, Tuhutum / Tétény szándékát dicsérte és neki szabad kezet, - hogy az erdőkön túl menjen Gelou / Gyalú ellen harcolni - engedélyezett.

Ezt mikor Tuhutum / Tétény a követtől hallhatta / tudomásul vette, felkészült katonáival és társait elküldve / elbocsátva / tőlük búcsút véve elindult az Erdőntúlra keleti irányba Gelou / Gyalú a blakok fejedelme ellen.

Gelou / Gyalú pedig, az erdőntúli vezér hallva jövetelüket, összegyűjtötte seregét, eszeveszetten, a leggyorsabb menetben lovagolt ellene, hogy őt a mezezinai kapunál feltartóztathassa / elháríthassa. Azonban Tuhutum / Tétény egy nap alatt áthaladva az erdőn, az Almás vízéhez tért át. Azután mindkét sereg egymáshoz közeledett, a köztük levő folyó közepéig. Gelou / Gyalú vezér úgy akarta, hogy ott tartja vissza őket íjászaival.

~ 27. Gelou / Gyalú halála

Másnap az történt, hogy Tuhutum / Tétény hajnal előtt megosztotta seregét két részre és egyik részét küldte kissé feljebb, hogy átkelve a folyón, Gelou / Gyalú seregének meglepetésére lépjen támadásba. Ez így is történt. És mivel könnyen tudtak átkelni, mindkét csapatrész egyidejűleg kezdte meg a harcot. És heves harc / verekedés lett közöttük, de Gelou / Gyalú vezér katonái be lettek kerítve, közülük sokan életüket vesztették, többen fogságba jutottak. Mikor Gelou / Gyalú, a fejedelmük ezt látta, életét mentve kevesedmagával megfutamodott. Gyorsan futott volna a Szamos folyó mellett fekvő várához. Tuhutum / Tétény merész katonái azonban a nyomát követve Gelou / Gyalú fejedelmet a Copus / Kapus patak mellett megölték.

Akkor a föld lakosai / birtokosai látva uralkodójuk / uruk halálát, önként / saját akaratukból békejobbot nyújtva az uralmat átadták Tuhutum / Téténynek, Horca / Horka apjának. És azon a helyen, ami Escüllőnek neveztetik, hűségüket esküvel erősítették meg. És attól a naptól az a hely ünnepélyesen neveztetik esculeu-nek, mert azok ott esküdtek.

Fordította: Berenik Anna

Tuhutum / Töhötöm / Tétény vezér

Berenik Anna értelmezése:

~ 24. Erdély földje

Az adott események között a jogi helyzetet is figyelembe kell vennünk. Árpád fejedelem követei útján hivatalosan visszakérte Menumarouttól ősapai örökségéből a természetes határok, mármint a Szamos-Tisza-Nyír közötti területet, délen a Mezezina hegyvonulatával lezárva. Mivel diplomáciai úton nem kapta meg, megindította hadait, hogy visszaszerezzék jogos örökségét.

Menumorout / Mén-Marót - román szobor

Menumarout, akinek uralkodási területe délen a Maros folyóval zárult le, az északról jövő Tuhutum / Tétény elől a Körös folyóig, mint elfogadott új határig vonultatta vissza harcosait. Tuhutum / Tétény serege egyedül nem kísérelte meg a harcot velük, hanem az új határvonaltól tisztes távolban, a Berettyó mentén folytatta útját a Szilágyság irányába a három hadvezér által megbeszélt találkozóponthoz. Útközben a hátbatámadás veszélye miatt eltorlaszolták a Meszes hegyvidék átjáratait.

Ezidőben azonban váratlan fordulat következett be. A túloldalon egy bizonyos blak, a tájegység kormányzóját, a gyulát, aki Menumarout embere kellett, hogy legyen, harcban legyőzve vagy egyéb módon hivatalából kivetette, és maga vette át az uralmat.

Árpád fejedelemnek ebben az időpontban nem volt jogcíme ahhoz, hogy túllépje az általa követelt mezezinai határt. De helyszínen volt az agyafúrt (ravasz, furfangos, találékonyeszű, csavaros gondolkodású) Tuhutum / Tétény, aki megtalálta a megoldás módját.

A következő bekezdés nem tartozik szorosan az események menetéhez.

Tuhutum / Töhötöm / Tétény és Ond vezér - Zala György szobrai

~ 25. Tuhutum / Tétény okossága

Hogy Tuhutum / Tétény földet szerzett magának, egyértelmű, de hogy jó nevet is kapott hozzá, már talányosabb. Lehet, hogy nem a valódi nevét ismerjük, hanem a Tuhutum csak kiejtési elferdítése a ducatum, azaz hercegség fogalomnak. Az Erdőntúli Földnek saját erejéből való megszerzésével önálló uralkodó lett és most már a vezérek sorában nem a hetedik, már nem egy Árpád nobilesei közül, hanem annak azonos, dux címzetű uralkodótársa.

Az önálló fejedelmi címzet elfogadásának, megnyerésének igéje a dalnokok szövege szerint: ac-cipio, ami főnévként accipiter=ölyv vagy sólyom. A német szótár szerint az utóbbi az igéhez igazodik, s a népi etimológiában annyi, mint: gyors szárnyú. Tuhutum / Tétény is az alkalmat kihasználva, villámgyorsan csapott le, mint a sólyommadarak. Szilágysomlyóról indulva, vagy ősei már korábban Csíksomlyóról? A Gesta Hungarorumban minden szó tudatosan van a helyén. Quid plura! Több szóra nincs szükség.

A föld jóságát és termékenységét, valamint annak lakosait kifürkészni, rövid időn belül, nem lehetett könnyű dolog. A kétértelműség megint jelen van, így megeshet, hogy nem egyértelműen a termőföld termékenységéről van szó. Induljunk ki a lehetőségből, hogy a föld jobbjairól van szó, akik nem azonosak a habitátorokkal, azaz a hatalom birtokosaival. A kém, Ogmánd apa nemcsak a föld jobbjait és birtokosait fürkészte ki, hanem azon túl azt a földet is, aminek később birtokosa lett. De az sincs kizárva, hogy ekkor a majd leendő Opaforcas anyját szemelte ki magának.

A beszámoló szószerinti fordítása érthető is meg nem is. Ez a kémszolgálat nyelve, fedőnevekkel. A folyók az Erdély területén élő régi népek, amik néha kiáradtak, de törvényes joguk van a földhöz. Ahhoz a földhöz! Azon a földön most harc folyik az aranyért. Mivel Menumarout országa a Marosig ért, az aranybányák az ő tulajdonában kellett, hogy legyenek. De kik küzdenek?

Egy hosszú mondat következik, amit ugyan olvashatunk, de a hangsúlyozást nem halljuk. Hol választódnak el a mondatrészek? A Sal és Salgenia lehet só, de a bolgár Sal-án neve is így kezdődik. Amire az adott körülmények között gondolhatunk, hogy ezidőben Salán és Menumarout a magyar veszély miatt egyezményt kötöttek, s Menumarout feleségül vette Salán lányát. A házasságból származó leánygyermek lesz majdan Árpád fiának, Zultának a felesége.

Azon a földön blázok és sclavok élnek. A blasius név Szent Balázshoz, az örmények vértanújához vezet bennünket. Az örményeket még Krum bolgár fejedelem telepítette ide, és aligha kétséges, hogy nem fognak a seregvezér érdekében a magyarok ellen harcolni. A sclavi szó a függetlenségüket és szabad ember mivoltukat elveszített emberek gyűjtőneve, függetlenül népi hovatartozásuktól és nyelvüktől. Ez esetben az itteni székelyekről van szó, akiknek fegyvere hun módra az íj és a nyíl volt, s akik biztosították Ogmándot, hogy az itteni idegen kormányzóhoz nem lesznek hűek. Kérdés még, hogy kik bántottak kiket? Ez úgy értelmezhető, hogy a Meszesen túli táj szkíta eredetű lakossága kénytelen a bolgárok megszálló, zsoldos katonaságáról gondoskodni, élelemmel ellátni, akik kényük-kedvükre garázdálkodnak. A saját hazájukban szolganép sclavok örömmel várják Tuhutum / Tétény hadait.

Tuhutum / Töhötöm / Tétény vezér - Józsa Judit kerámiaszobra

~ 26. Miképpen mentek Gelou / Gyalú ellen?

Tuhutum / Tétény kiindulópontja Zilah lehetett, ahonnan keletre vette az irányt, majd az Almás patak partján délnek haladt. Gelou / Gyalú közben a mezezinai kapuhoz sietett hogy megállítsa (a mai térképen Vaskapu a neve). Tuhutum / Tétény azonban nem erre jött, így Kettősmezőnél lehetett a találkozás. Most végre megtudjuk a garázdálkodó zsoldos katonaság kilétét is: Gelou / Gyalú ugyanis a blacok / blakusok vezére.

Az Almás patak melletti ütközet és az esküvés színhelye (Berenik Anna)

~ 27. Gelou / Gyalú halála

Nem történik utalás, hogy Tuhutum / Tétény hadaiból bárki is elesett volna. Ami hihető amiatt is, hogy az íjászok, akik örmények és székelyek voltak, nem használták fegyverüket a magyarok ellen. A zsoldosok pedig nem voltak jó katonák, ahogy erről Ogmánd előre értesült. A csatamezőről menekülő Gelou / Gyalúnak egérutat kellett keresnie. Erről az Egregy patak juthat az eszünkbe, de ezt már nem érte el, mert utolérték.

Gyalú hegye Gelou / Gyalú - román szobor Gyalú vára

A lakosság látta urának halálát, tehát az a közelben lehetett, majd hűséget esküdött és a helyet Esceleu-nek nevezik. A csatatértől nem messze van Kis- és Nagyesküllő helységnév. Ezen a napon és helyen hivatalosan megszűnt a bolgár fennhatóság a Meszes hegység, a Szamos, a Maros és az Erdélyi Középhegység közötti területen és megalakult az önálló Erdélyi Fejedelemség. A nép által megválasztott első fejedelem ismert nevével Tuhutum / Tétény lett, leszármazottainak öröklési jogával. Az ünnepélyes esküt úgy a fejedelem, mint a székelyek és örmények tették.

Több szójáték is akad. A Meszes hegység közvetlen folytatása a Rézhegység, ahol szintén van egy Esküllő nevű helység. Az örmények jó üzletemberekként, kalmárokként ismertek ma is, így ők is lehettek az esküllők, azaz aesculatorok (aesculator = rézpénzbeszedő, pénzbeszedő). Az Árpádházi királyok idejéből ismert, hogy törvénykezésüket tölgyfa = aesculeus alatt tartották. Ezúttal is, így is történhetett.

Forrás: Berenik Anna: Árpád fejedelem nyomában (2001)

Tuhutum / Töhötöm / Tétény vezér - Kertai Zalán festménye

Zilah

A Meszes lábánál elterülő Zilahból indult el Tuhutum / Tétény a Gelou / Gyalú elleni csatába. Rá emlékezve állították fel Fadrusz János (Pozsony, 1858 -- Budapest, 1903) sok szeretettel megalkotott rovás-írásos Tuhutum-emlékét (1902). Később a történelem ezt a remekét sem kímélte, 1968-ban eltűnt, de remélni lehet, hogy egyszer még visszaállítják eredeti helyére.

Tuhutum emlék Zilahon - Fadrusz János műve

A szobor egy 3,50 - 4 méter magas, háromlépcsőzetes obeliszk tetején volt elhelyezve. A homlokzaton lévő relief a magyar sereg megérkezését ábrázolta azzal a jelenettel, midőn Tuhutum / Tétény lováról leszállván, a honfoglalás jeléül lándzsáját a földbe leszúrja. A két oldalon lévő reliefek a régi kor szobrászati ízlésével a magyarokat nomád harcosokként mutatták be, míg a hátsó oldalon egyszerű magyar díszítés volt.

Tuhutum emlék Zilahon - Fadrusz János műve

Az oltárkő alján dárdákon nyugvó lókoponyák emlékeztettek a hadistennek hozott áldozat ősi szokására (a hála fokozásául bearanyozva).

Tuhutum emlék Zilahon - Fadrusz János műve

Forrás: Művészet folyóirat 1903/6 www.mke.hu

Erdély a magyar honfoglalás idejében

Erdély története tulajdonképpen a magyar honfoglalással kezdődik. A magyar honfoglalásra vonatkozó magyar és idegen történeti kútfők alapján egész bizonyossággal megállapítható, hogy a honfoglaló magyarok egyik törzse Erdélyt a honfoglalással egyidejűleg szállotta meg. Sokkal nehezebb azonban történeti bizonyossággal megállapítani, hogy Erdély elfoglalása hogyan, és a mai Erdély mekkora területére kiterjedően és mely irányból történt?

Régi magyar krónikásaink Erdély elfoglalását egymástól némileg eltérően beszélik el. A honfoglalás legegyszerűbb, ősi hagyományon alapuló elbeszélését Kézai krónikájában találjuk meg. E krónika azt mondja, hogy a honfoglaló magyarok Pannóniát Erdélyen keresztül vonulva foglalták el. Magát Álmost is Erdélyben ölték meg. Erdélyben meg is állapodtak őseink, de miután a lakosoktól hallották, hogy a Dunánál nincs jobb folyó a világon és jobb föld, mint a Duna mentén, határozták el magukat arra, hogy Pannóniát meghódítják.

Béla király névtelen jegyzője (Anonymus) és a többi források szerint a honfoglaló magyarok a Vereckei-szoroson hatoltak be a mai Magyarországba és miután azt meghódították, került sor Erdély elfoglalására.

Nincs semmi ok, hogy mind a két állítást igaznak el ne fogadjuk. A történet azt bizonyítja, hogy Magyarországot arról a területről, amelyen a magyarok a honfoglalás előtt laktak, sohasem egyetlen egy irányban támadták meg. A tatárok 1241-ben a Vereckei- és a Radnai-szoroson és a Bodzai-hágón törtek Magyarországra. A besenyők és a kunok, akik körülbelül ugyanazon a területen laktak, mint a magyarok a honfoglalás előtt, majdnem kivétel nélkül a Radnai-szoroson jönnek Erdélybe és a Szamos völgyén át rontanak be Magyarországba.

Azok a leletek, amelyeket Erdély területén a honfoglalás-korabeli lovas sírokban találtak, azt bizonyítják, hogy a honfoglaló magyarság Erdélynek középső részeit, a Szamos és a Maros középső és alsó, valamint a két Küküllő alsó folyásának völgyeit szállotta meg. E területen kívül honfoglalás-korabeli lovassírra sehol sem találtak, ami elég komoly ok arra a feltevésre, hogy Erdélynek azt a részét, amely e területen kívül esett, a honfoglaló magyarok nem szállották meg. Ezt a feltevést támogatja a honfoglaló magyarságnak az a szokása is, hogy az általuk véglegesen megszállott terület és a szomszédos, általában ellenséges népek lakóhelye között mindig többnapi járóföldet hagytak üresen és pusztán a védelem szempontjából.

A régi magyar krónikák szerint a hun néppel azonos nemzetiségű magyarság életének folytonossága Erdélyben Attila birodalmának felbomlása után sem szűnt meg. Csaba hunjaiból mintegy háromezren Ciglemezőn, a mai Székelyföld bércei között visszamaradtak. Ott egy kis, de erős államot alkotva, az őket környező ellenséges népekkel szüntelenül harcolva, nemcsak fennmaradtak, hanem nemzeti függetlenségüket és állami önállóságukat is megőrizték egészen addig, míg a IX. század végén a honfoglaló magyarság a leendő új haza határaihoz nem érkezett. Akkor követeket küldöttek az érkező rokonokhoz s velük szövetséget kötöttek. A szövetségi szerződést hat kővértre vésve vitték a követek a rabonbán székhelyére, az Udvarhely fölött emelkedő Budavárába, amely annak idején a nagy hun királynak, Attilának is székhelye volt. A nemzetgyűlés elfogadta a szerződést, sőt Magyarország elfoglalására az új rokonoknak segítő hadat is küldött, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Árpád seregei Biharban Ménmaróton győzelmet arathassanak. Ezeknek a ciglemezei hun utódoknak leszármazottjai a mai székelyek, akiknek későbbi alkotmánya is az Árpád magyarjaival kötött és hat kővértre vésett szerződésen épült fel.

A Béla király Névtelen jegyzőjének előadása szerint Ménmarót legyőzése, illetőleg Bihar vidékének elfoglalása után Árpád, annak jeléül, hogy az ország határa ott van, a Meszes-hágón kőkaput emeltetett. Apafarkas fia, Ogmánd, kikémlelvén Erdélyt, a magyarok egyik vezérének, Tuhutumnak [Tétény] azt jelentette, hogy a Meszes-kaputól keletre fekvő föld nagyon termékeny, gazdag és könnyen is elfoglalható. Tuhutum Árpádtól engedelmet kért, hogy hadaival átmehessen a Meszes-kapun, és Erdélyt elfoglalhassa. Megkapván erre az engedelmet, átment a Meszes-hágón és nem egészen egynapi járásnyira az Almás vize partján találkozott a Gelu [Gyalu] hadaival, aki elvesztette a csatát és menekülés közben életét is. Ezt látván a tartomány lakosai, önként meghódoltak Tuhutumnak. Fejedelmükké fogadták és a hűségesküt kezeibe Esküllő mellett letették. Gelu székhelye Gyalu község vára volt. Esküllő falu neve pedig az itt letett eskü szótól származik.

A hivatalos történészi vélemény ettől eltér. Nagy Károly császár 803-ban, legyőzvén az avarokat, véget vetett azok pannóniai uralkodásának. Az avarok a Tiszától keletre eső területre húzódtak vissza. Itt sem uralkodhattak egyedül és kizárólagosan, mert Krum bolgár fejedelem legyőzte őket. Krumnak e győzelméig az avarok uralkodtak a köztük lakó bolgárszlávokon, e győzelem után pedig a bolgárok, a már elszlávosodó avarokon.

A tulajdonképpeni Erdélyben ez időben olyan gyér szláv népesség lakott, amely részben legalább is névleges függésben volt Krum bolgár birodalmától. A szláv eredetű helynevek legnagyobb részükben a bolgárszláv nyelvekből valók. Erősebb volt a bolgár uralom a mai Bánságban, míg Biharban, a Kőrösök vidékén inkább az avar töredékek voltak túlnyomó többségben. Ezért írhatta a történeti mondák és hagyományok alapján dolgozó Anonymus az igazság megközelítésével, hogy a Marostól délre a Temes vidékén Keán bolgár fejedelem uralkodott, Biharban pedig a kazárok fejedelme, Ménmarót.

E terület avarszláv és bolgárszláv lakossága nagyon gyér volt, mert Erdély ez időben nagyobb részében lakatlan, mint későbbi neve is mutatja, igazi erdőország volt. Csak imitt-amott akadtak az előrenyomuló magyarok a folyók völgyében egyes törzsfőnökök alatt minden valódi állami szerkezet nélkül elszórt kisebb-nagyobb csoportokban élő lakosságra, amely részint előlük a hegyek közé tovább húzódott, részint települő helyén megmaradva, nekik meghódolt és aztán lassanként beléjük olvadott, ami nem is volt olyan nehéz, mert e bolgárszláv és avarszláv törzsek főnökei és előkelő emberei avar- és bolgár eredetűek lévén, a magyarságnak szintén török eredetű vezető elemeitől fajilag nem állottak nagyon távol.

Forrás: szekelyivadekok.tripod.com

Ohat

"Szabolcs és Tuhutum vezérek, miután győzelmesen beszáguldozták a Szamos-Körösök közét, a dorogmai révnél átkelve visszatértek Árpádhoz; a fejedelem pedig a Dorogmával szemben elterülő földet Hohat kun vitéznek ajándékozta, kinek utóda a névtelen korában is bírta még e földet." - így ír Anonymusra hivatkozva egy későbbi szerző. Ohatról: az első írásos adat a XIII. század elejéről, a Váradi Regestrumból való. Az Ohati-erdő ma a Hortobágyot néhány évszázada még összefüggően borító ligeterdők egyik utolsó maradványa. (A másik az Újszentmargitai-erdő.)

Ohati erdő

A szikes puszta látóhatárát nyugat felől lezáró Ohati-erdőnek ma 200 hektáros területe a Tisza egyik rég elhagyott, magasabb fekvésű árterén található. Az egykori ártéri szil-kőris-tölgy ligeterdő helyén a gazdálkodás által átalakított, "rontott", elszikesedett talajú, ritkás, ligetes sziki tatárjuharos-kocsányostölgyes áll. A fák közti mélyebb fekvésű területek vizenyős rétjeit - az egykori Hortobágy hírmondóiként - magassásos, harmatkásás növénytársulások borítják.

Ohati erdő

Forrás: www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1998

Erdély (újra)első Árpád szobra

Anonymus az első magyar történetíró, aki megemlékezik a székelyek eredetéről. Bihar vára meghódításának kapcsán kerülnek nála szóba a székelyek, kik egykor "Attila király népei voltak". A székelyeknek, mint itt talált népnek Attilától való származtatása - anélkül azonban, hogy a hun nevet leírná - a jogfolytonosságot biztosítja.

Kézai gyűjtötte össze a hunokra vonatkozó adatokat és bővítette tovább a magyar történelemből. Művében a székelyekről szóló résznek előkelő hely jut, mintegy az átmenetet teremti meg a krónika két része: a hun és magyar történet között. Lássuk tehát dióhéjban, mit ír Kézai a székelyekről. Attila halála után két fia, Aladár és Csaba harcol a trónért. A vesztes Csaba tizenötezer hunnal előbb Görögországba, majd Scythiába menekül. Seregéből háromezer hun a Csigla mezején húzza meg magát, s mivel félnek a nyugati népektől, nevüket székelyre változtatják. Mikor a magyarok másodszor térnek vissza Pannóniába, eléjük mennek Ruténiába, segítenek Pannónia meghódításában, és a határszéli hegyek között kapnak osztályrészt.

Árpád találkozása a székelyekkel

Árpád találkozása a székelyekkel (László Gyula rajza) Forrás: OSZK

Kézai írását követik a 14-15. századi krónikák is. A legteljesebb változatot a Képes Krónika és variánsai (Teleki-, Béldi-, Kaprinai-kódexek) tartották fenn a székelyekről. A Budai krónika, az első Magyarországon napvilágot látott könyv és családja (Dubnici krónika, Sambucus-kódex stb.) egy rövidebb változatban emlékezik meg Kézai nyomán a székelyekről.

Thuróczi János Chronica Hungaroruma, a közékori magyar történetírás szintézise. A székelyekről szólva információi nagyjából a Budai krónikában foglaltakkal egyeznek, de ez a vélemény már általánosan elterjedt lehetett az írástudók körében, mert megjegyzi: "Senki sem kételkedik az én időmben, hogy ezek a székelyek az először kijött hunok maradékai...".

Ezek után talán nem csoda az sem, hogy a székelyek nem felejtették el Árpádot sem. A torjai Apor Péter Művelődési Egyesület jóvoltából ismét van szobra Erdélyben a honszerző fejedelemnek. A Trianon utáni Erdély első Árpád-szobrát a felsőháromszéki Altorján avatták fel 2003. július 26-án. Az egész alakos alkotás méreteiben is hasonlít az egykori, a Brassó melletti Cenk-tetőn állított és lerombolt elődjéhez. (1919-ben a román betolakodók egyik első "hőstette" ennek a monumentális Árpád emlékműnek a felrobbantása volt).

A két és fél méteres műkő szobor a marosvásárhelyi Miholcsa József alkotása. A szobor széles körű társadalmi összefogással születhetett meg, hála Bokor Béla egyesületi elnök, torjai alpolgármester fáradhatatlan munkájának, aki a jeles eseményre számos közéleti személyiséget nyert meg. Árpád szobrát Tőkés László református püspök és Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter leplezte le. Tőkés László a népességfogyásnál is aggasztóbbnak tartja múltunk és hitünk elvesztését, kiemelte, hogy a magyarság Kárpát-medencei gyökerei minden bizonnyal jóval korábbra nyúlnak vissza az államalapításnál. A nemzettudatosság fontosságát a tekintetben is hangsúlyozta, hogy a magyarság ma szétszóratva él. Jeszenszky Géza azt emelte ki, hogy a korábbi évszázadokhoz hasonlóan "Európa" ma is értetlenséget mutat a magyarság törekvései iránt. Zétényi Zsolt és Bokor Géza, az MVSZ elnökségi tagjai Rákóczi-emlékzászlót adományoztak az Egyesületnek. Köszöntőt mondott Szász Jenő, Székelyudvarhely Erdély-szerte népszerű polgármestere, az újonnan alakult Magyar Polgári Szövetség elnöke és Prózlik László, az anyaországi testvértelepülés, Gádoros polgármestere. Magyari Lajos költő, a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap főmunkatársa verset írt az alkalomra. Az Árpád-szobor avatásakor a honfoglaló vezér alakját - igen stílusosan, - a hét vezért ábrázoló hét lovas vigyázta. Az eseményen igen sok ismert közéleti személyiség vett részt, a helybéliek és Háromszék más településeinek lakói mintegy másfélezren lehettek jelen, de jó néhányan az anyaországból is ott voltunk. A mintegy háromórás, hangulatos ünnepségen a helyi iskolások mellett sepsiszentgyörgyi vendégművészek, illetve itthonról Szabó Csilla énekesnő is fellépett. Amikor a küldöttségek koszorúi és a résztvevők virágai elborították a talapzatot, a Székely Himnusz eléneklésével zárult az ünnepség.

Forrás: Buda Géza híradása a Gondola.hu fórumán 2003. július 30.


Magyari Lajos verse

Árpád

- A szoborállító torjaiaknak -

Itt áll hát Ő, mintha Kárpát-gerincen állna,
S már csak titkon nézne vissza az óhazára.
Itt áll, s állunk véle mindannyian,
kiknek e földön még fájó s méltó gondja van,
kiket bár szántak néha pusztulásra,
naponta indulunk új honfoglalásra,
kikben ha már nem moccanna a föld szerelme,
e föld csak dudvát, gyilkos epéket teremne...

Itt áll hát Ő, szívében az elhagyott hazával,
gyötrött, kergetett, szép honszerző hadával,
s előtte az Ígéret földje, a térség,
amint élni, meglakni a fátumok kimérték,
az új haza, mi még sokszor el fog veszni,
de - vesztett hazában is -
csak itt, itt lehet újra hont szerezni.
A föld, mit elhagyunk is, sírva visszahív,
sikoltva mindig: "Az nem lehet, hogy annyi szív..."
De lehet, lám, lehet! Szerelme mégis beledobban
izomba, gerincbe, úgyis, ha összeroppan,
s utolsó reményünk, a Juss tudása
lesz menedék és a haza mása.

Itt áll hát Ő, kit pajzsra és vezérnek emeltek
- az egyenlők közt elsőt! - büszke fejedelmek,
kiért vérünket bő hullatással adtuk,
s a gyönyörű mítosz, hogy éppen mi fogadtuk,
mi, hunnak, avarnak búvó maradéka,
testvére magyarnak, Nyugat martaléka,
kik védtük testünkkel mégis ezer évig,
hiú reményben, hogy a hála tán beérik,
s eljön a boldog béke is itt, a végeken...
De maradtunk árván, küzdve s védtelen.

És mégis! Mikor ekék hasítnak ős-ugarba,
s a föld válaszol minden mozdulatra,
valami titkos nyelven csak véled beszélget,
tudod, hogy ez utolsó kincsed, éked:
véred van benne, a verejtéked.

S ha megmaradsz rajta embernek, magyarnak,
Hol hulló szavaid is gyökérré fogannak,
Ki nevezhet téged hontalannak?

Ki merne híni minket hontalannak...?

Forrás: a www.freerandi.hu egyik 2005-ös fórumoldala


Árpád fejedelem szobrának avatása Torján (Váradi Péter Pál felvétele)

Árpád fejedelem székelyföldi honfoglalása

Ady Endre Árpád-víziója az "eltévedt lovas", Kosztolányi "egy barna halk lovasként" jeleníti meg, Vörösmarty "Párducos Árpádot s hadrontó népe hatalmát" hőskölteményben zengi, Zala György millenniumi emlékművén, Munkácsy Mihály ábrázolásán a honfoglalás hőse lóháton magaslik minden magyar idők fölé. Ez a romantikus kép a reformkor óta azonos azzal, amely a magyarságukra büszke eleinkben a Kárpát-medencében él.

Torján, az Árpád-korban Erdélynek vajdát is adó főnemesi Apor família egykori háromszéki birtokán július végén avatták föl igen népes egyházi és világi asszisztencia mellett Árpád fejedelemnek a mai Transsylvaniában az egyetlen szobrát. A két és fél méteres, álló alakos szobor felszentelésén jelentős számú magyarországi meghívott vendég, kiránduló is részt vett, köztük Jeszenszky Géza, aki a Bálványosfürdő környékén töltötte nyári szabadságát és torjai barátai felkérésére a honalapításról is szólt a több százas ünneplő sereghez. Prozlik László, a magyarországi Gádoros nagyközség polgármestere a testvértelepülés nevében mondta el üdvözlő szavait. A háromórás ünnepségen Tőkés László református püspök beszédében ki is emelte: "Nagy jelentősége van annak, hogy Trianon óta az első Árpád-szobrot avatjuk fel itt, Altorján. Illesse elismerés ezért a szoborállítókat. Jó helyen áll ez a szobor, hiszen valamikor nem messze, Brassóban a Cenk tetején állott a millenniumi emlékmű, az Árpád-szobor."

Igen, ott állt.

Még 1916-ban, "az első román betöréskor" törték darabokra a Cenk ércszobrát, érdekes, hogy az idős emberek nyolc évtized múltán nem csak azt tudják, hogy ott volt a Cenken, hanem azt is, hogy milyen volt, mekkora volt, és ennek az ércszobornak a méreteit úgy belevésték a lakosság emlékezetébe, hogy a dédunokák lelki szemeik előtt ma is látják. A Cenk Brassó városának szimbólumhegye, amikor az "átkosban" az erdélyi települések nevét nem írhattuk le anyanyelvünkön, akkor átmenetileg Brassó nevét is helyettesítette, lapjainkba "a Cenk alatti városként" vonult be, mert a tájneveket az újságok hasábjairól még nem törülték volt ki, csak abban az esetben, ha térképre kerültek. Cenk szavunk egyébként nyelvünkben maga is tetszhalott, a régi időkben kutyakölyköt jelentett, és ha a háromszéki lapályról vagy a Barcaság mezejéről egybenézzük ezt a hegytömböt a háta mögött magasló Keresztényhavassal vagy a 2504 méter magas Bucsecs masszívumával, valóban kutyakölyökként ezek lábához kuporodva vigyáz a nagyhírű, előbb a magyar, aztán, éppen az Árpád-házi magyar királyok lakosságtelepítéseinek köszönhetően a gazdag szász városra.

A torjai Árpád-szobor - Miholcsa József marosvásárhelyi szobrászművész alkotása - kisebb "Cenkre" került ugyan, mint a brassói, de a térségben a legjobb helyre, történelmi utak találkahelyére. Az alsócsernátoni templomtól "toronyiránt" az altorjai templomig vezetett ez a történelmi út, itt kiszélesedve pihenőhelyként is szolgált a lovasoknak, szekereseknek, majd több pántlikára szakadva Bálványosvár, Kézdiszentlélek és a Kézdivásárhellyel mára már egybeforrott Kantafalva felé fordult. Olyan rég történt ez, hogy az altorjai templomvár felhagyott temetőjének rusztikus terméskő tömbjein a feliratozást is alig lehet már kibetűzni. A századok során lehullott esők cseppjei homokszemenként hordták el az utat, ez mélyen bevágódott, s honszerző Árpád ott áll a vállas út fölött az altorjai Kis-Cenken, onnan nézi, merre kanyarodik ezer és egyszáz esztendő múltán népének a sorsa.

Budapesti vendégeink fejében valószínűleg honszerző Árpádunk lovas emlékképe ágaskodik, mert a torjai Apor Péter Közművelődési Egyesület elnökének, a szoborállítást kezdeményező Bokor Bélának a beszéde közben tőlem kérdezik, hogy takarékossági szempontok miatt maradt-e Árpád ló nélkül? - Igen - mondom -, nincs pénz, és az is csoda, hogy műkőre futotta. A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen volt olyan budapesti vendég is, aki nem azt nehezményezte, hogy már Árpád apánk alól is elkötik a körülmények a lovat, hanem a sorsukkal elégedetlenkedő erdélyiekre rászólt: - Mit töritek magatokat fölöslegesen? Örvendezzetek, jobban van dolgotok, mint nekünk Pesten. Árpád-szobrokat avattok, olyan Mária búcsút szerveztek Csíksomlyón, hogy elámul a világ, s még erre is rádupláztok: az István, a király erdélyi ősbemutatójára minden idők legnagyobb, félmilliós tömege sereglik össze és megrendülve, templomi fegyelemmel nézi-hallgatja végig. Hozzánk képest...

Igen, "hozzájuk képest".

Mihez képest? Ezt is meg kellett érnünk. Olvasom, hogy valaki a Viharsarokból vagy honnét az "árpádsávos zászló" lobogtatását akarja betiltatni, mint "irredenta szimbólumot". A "honvéd" szó száműzetésével kapcsolatos szégyenletes cirkuszra most csak utalunk, a Magyar Szentkorona körül évtizede tartó minősíthetetlen hercehurcára ugyancsak. (...)

Árpád-szobrainkat és a többit Erdélyben száz esztendeje döntögetik. Talán azért becsüljük jobban, mint mások, s amint alkalom van rá, alacsonyabb Cenkekre, kölyökkutyányi dombokra, ló és nyereg nélkül ugyan, de vissza-, illetve helyreállítjuk őket. Most már lehet. Egyiket-másikat elperlik, de ott, ahol sokan vagyunk magyarok, a helyükre kerülnek a szobraink. (...)

Sylvester Lajos

Forrás: www.erdely.ma alapján gondola.hu

Székelyudvarhely

Székelyudvarhely - Millenniumi emlékoszlop

A Városháza és a céhépületek közötti kicsiny térségben állították fel a Millenniumi emlékoszlopot. A Millenáris székely emlék oldalán címer és egy hatsoros felírat volt látható. Az oszlopot két fekvő oroszlán szobra fogta közre. Az első világháborút követő hatalomváltozással az új hatóságok lebontatták.

Árpád
Egy arc a múltból
Igazság
Eposz
Anonymus
Életút
Ősök
Etelköz
Alduna 1 Cirill és Metód
Kijev
Verecke
Munkács
Ungvár
Bodrogköz
Bereg
Zemplén
Sárospatak
Tokaj
Szerencs
Turtur hegye Bors vezér hódoltatása
Bihar 1 Ösbő és Velek követjárása; Tas, Szabolcs és Tétény vezérek hadjárata
Erdély Tétény vezér hadjárata
Emőd
Mezőkeresztes
Szihalom
Gömör Szovárd, Kadocsa és Huba vezérek hódoltatása
Garam vize Bors vezér hódoltatása
Nyitra Szovárd, Kadocsa és Huba vezérek hadjárata
Alduna 2 Levente vezér hadjárata
Tetétlen
Alpár
Árpádhalom
Pusztaszer
Ópusztaszer
Csongrád
Titel
Zalánkemén
Bolgárfehérvár
Zágráb Bulcsú, Lél és Botond vezérek hadjárata
Bodrog
Csepel 1
Maros-Duna köz Szovárd, Kadocsa és Vajta vezérek hadjárata
Nis Szovárd és Kadocsa vezérek hadjárata
Ecilburg
Százhalom
Baranya Ete és Vajta vezérek hódoltatása
Veszprém Ösbő és Őse vezérek hadjárata
Bodajk
Bánhida
Székesfehérvár
Szt Márton hegy
Csepel 2
Bihar 2 Ösbő és Velek vezérek hadjárata
Csepel 3
Brenta Szalárd vezér hadjárata
Óperencia Kurszán vezér hadjárata
Pozsony
Fejéregyháza
Emléke
Történetírás
Irodalom
Képzőművészet
Munkácsy Mihály
Feszty Árpád
Zala György
Székely Bertalan
Than Mór
Zene
Film
Néprajz
Hagyományőrzők
Neve
Árpád hegy
Árpád halom
Árpád kilátó
Árpád forrás
Árpád fa
Árpád híd
Árpád hajó
Árpád sínbusz
Árpád vonal
Árpád Múzeum
Árpád fürdő
Épület
Egyéb
Hét vezér
Értékelés
Gyalázkodók
Idegen tükör
Rovás
Zusammenfassung
Summary
Árpád év
Száz éve
Felhívás
Hírek
Előzetes
Utólagos
Kapcsolatok